Info

BRÉKINGNYÚZ:

- Több mint 10 éve több ezer kilóméterre vagyok a Pirostól és ezért, még mindig lassan, DE! haladok!!! (2024.10.23.)

- Visszatértem a bloghoz végre! Készül a cikk a 200-as Barkas lendkerék+kuplung szettről illetve a gyári lengéscsillapítók felújításáról és cseréjükről....Továbbá az "Ökszesszoríz end Blekk Medzsik!" cikk is frissülni fog pár aprósággal a tél folyamán! (2024.10.30)

2013. augusztus 4., vasárnap

Óóó Kuplung!!!

Bár az akció végbement már július elején, mégis megérte pihennem 1 hónapot a posztolással, máskülönben szegény Gúgli blogmotorja is szimeringes lett volna az egymást érő mívesen cifrázott szólásaimtól.
Így egy jókora "szúúúúszáááá" után talán kellően visszafogott vérmérséklettel tudom elmesélni a csodálatos kuplungcsere történetét. Ejj, hogy a cickány rúgja meg a nagyi térgy'ét!

Ugyebár a tavalyi nagy generált egy csodálatos kuplungimpotencia koronázta meg, így eddig effektíve a "toporgás egy helyben" című klasszikussal tudtam csak haladni.
Azért nem teljesen. Sikerült, pff bár ne sikerült volna...Maradjunk annyiban, hogy szereztem egy gyári új 200-as Barkasz lendkereket, ajándék 0-kmes fogaskoszorúval + ajándék kókányolással, ugyanis előző gazdája a szerkezet felfekvő felületéből leesztergáltatott !elvileg! (gyakorlatilag a franc se tudja) 2mm-t.
Hátööö, nyilván marketinges volt a kollega, mert sikeresen rábeszélt, hittem neki, sőt!, pénzt is adtam érte, de egyenlőre még nem tudom dícsérni szegény embert, pedig nagyon szimpatikus volt és igen jót beszélgettünk. Persze mondhattam volna nemet, de most tekintsünk el ettől a racionális opciótól.



Még tavaly ősszel bontóban kaptam használt, utángyártott szerkezetet és tárcsát. (Utángyártátt és még használt is. Szerintem ez a legrosszabb rémálma minden szerelni szeretőnek. Wááá!!)
Kicsit kopott kicsit savanyú, de elszánt vagyok (voltam).

 

Aztán eljött a nagy nap. Újra felkerestem két öreg cimborámat Aknát és Zsiráf bá't.
Hamar ki is pattant a motor-váltó egyveleg, de ami aztán jött az engem is tarkón vágott.
 

Ugye abban a hitben voltam, hogy a nyelestengely szimeringnél (amiről közel egy év alatt azt sem tudtam meg 100%-os bizonyossággal, hogy létezik-e egyáltalán, mert a fórumon nem válaszoltak egyértelműen (muhaha...a sok szakértő okostojás:)), a boltosok pedig egyszerűen nem tudták. Így már-már egyfajta jetiészlelésre készültem fel, na de hagyjuk..) kezdett szivárogni az új olaj. Mivel valószínűleg 27 év alatt a gyári olaj fele elszivárgott a másik fele pedig furcsa kátrányos zselévé változott, így az új olaj és a kellő mennyiség (talán több is kicsit) mutatott neki fityiszt.









A fityfenét!! A szimeringnek kutya baja nem volt, helyette a kuplungszerkezet laprugója tört el!!! Hoppá.


5-30perc fejvakargatással eltöltött némán töprengő perc után szétkaptam az egészet és örömmel konstatáltam, hogy igen jó állapotban volt még a gyári kuplung mindenség (kár azért a szerkezetért), majd előhoztam azokat a csodás 200-as alkatrészeket.
 

Előtte kitakarítottam a váltóharangot és leszedtem a váltó hátsó fedelét, mert sajna elég szépen szivárgott belőle az olaj.
 

Ezt 3-6 borsónyi mennyiségű "Silor" márkájú piros motortömítő paszta kiválóan orvosolta is. Ja az olajleeresztő csavar álumínyium tömítését is lecseréltem ríízre!
 

Lehet tippelni, hol szivárog még a váltóból az olaj! Igen! A középső illesztésnél!



Gratulálok a helyes megfejtőnek! Nyereménye egy 1 hetes közös nyaralás Aknával és Zsiráf bá'val!




Na de vissza a kuplunghoz! Összeszereltem a 200-as rendszert, de a 2mm-es marás miatt a szerkezet rugója szinte negatívba esett át. Ez persze azonnal szexuálisan közeledett a szememhez, így agyalás következett az alátétezésen. Végül, pont mezei alátétekkel oldottam meg a problémát, de még így se volt valami meggyőző a dolog.
 

Mindenesetre összeszereltem és bepróbáltam a váltóba. Kicsit kellett csak a váltóharangból és az önindító perselyházából köszörülni, de tényleg csak igen minimálisat.

 

Lassan minden klappolni látszott így eljött az ideje, hogy visszakerüljön minden a helyére és lehessen tesztelni.

Pöcc-röff,tirim-taramm...ahogy illik és már mentem is a próbakörre. Éééés örülnék, ha ennek a postnak itt lenne a vége egy nagy elégedett mosollyal, de nyilván nem volt nehéz kitalálni, hogy ismét egy cifra szavakkal tarkított epizódhoz érkeztünk.



Nos, érződött rendesen a 200-as kerék okozta nyomatéknövekedés, és ezzel együtt a gázreakció brutális csökkenése. Lényegében nem is lett volna rossz, de a kuplung olyannyira volt puha, hogy egyszerűen nem volt ellenállása a pedálnak, ami rettentően félelmetes és idegesítő volt. Persze nem csak ennyi volt a probléma, mert a próbakör alatt szépen le is döglött az autó. (Értsd: megállt) Szerencsére volt annyi lendület, hogy beguruljak egy kapubeállóba a főútról lekanyarodva.
Próbálom indítnai, de semmi.
Nem kap benzint? Lehet.
Nincs szikra? De van!
Egyszer csak beröffent, de egy Romet erősebb volt mint szegény Piros abban a szent pillanatban. Ment egy másfél utcát küszködve, de ismét beadta a kulcsot, így megnyertem a toljuk haza az autónkat 200 méterről olimpiai játékot.
Le se írom mennyit vakartam a fejemet, de lényegében kitakarítottam a karbit (hátha) és ismét próbakörre indultam. Hasonló sikereket értem el...Végül kijött a komplett motor a kuplung miatt (bárhogy állítottam "puha" maradt) és akkor vettem észre, hogy a gyújtásjeladó lelazult a tengelyről és emiatt szaladt szét a ménes.









Na de mi legyen a kuplunggal? Nem mondtam le a 200-as rendszerről, de nincs időm rá, így maradt a gyári. Azaz kellett keresnem egy új, de természetesen utángyártott kuplungszerkezetet. Zombiéknál kaptam is BSX kalaposat és azt faragtam be a gyári lendkerékkel és tárcsával.
 

Lett pedálerő, de azért ez sem az igazi...de nem panaszkodom, egyenlőre megfelel. (Vagy ahogy mondani szokás: jó az ide falura!)
Ismét próbakör. Csúszik a kuplung terhelésre (hű de meglepődtem), de a nagyobb gond, hogy a lovak csak nem akarnak egy ménesbe verődni. Durrogott, puffogott és a végére mindig erőtlen lett. Gondoltam biztosan nem sikerült szemre jól belőni a gyújtást és azért (persze ez badarság...) haldokolt.
Hívtam szerelőt (kell egy stroboszkópot építenem, vagy vennem!)...Megérkezett, nagy önbizalommal, majd megijedt szegény Piros gyújtásától. Próbálta beállítani, de nehezen sikerült meggyőznöm, hogy amit csinál abból maximum egy jókora utángyújtás lesz. Nem fikázom...Végül kezembe nyomta a strobit és 1 perc alatt belőttem a gyújtást és elköszöntünk egymástól. Köszi! hmm, inkább magamban tartom a gondolatot.

Egy újabb próbakör ideje érkezett el, na de előtte mit vettem észre?? A szívató fennakadt. Nyilván még a karbitisztításnál, vagyis utána amikor fűztem be a bowdeneket. Visszatoltam és lőn ölöm bódottá! Lovak a helyükön, a kuplungnak pedig hagytam pár km bizalmat, hogy összekopjon és megszűnjön végre a potenciaproblémája. Ez végül egy közel 240km-es után talán elmondható. Huhh. Valószínűleg megpróbálok szerezni egy gyári 200-as szerkezetet és újra ferodoloztatom a tárcsát is, hogy ha egyszer szétszalad a BSX vagy valami más történne applikációra készen álljon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése